Köztünk szólva, a modern luxus már nem az, hogy van egy házad. A modern luxus az, ha a házad tudja, mit akarsz, mielőtt még te magad rájönnél. Legalábbis ez a szlogen. Az ígéret szerint a 21. századi otthon egy csendes, láthatatlan inas, aki soha nem kér fizetésemelést, és mindig tökéletesen végzi a dolgát – vagyis megcsinálja a reggeli kávédat, miközben a redőnyök diszkréten felhúzódnak, és a fürdőszoba padlója már kellemesen langyos. A valóságban viszont a high-end otthonautomatizálás néha inkább olyan, mint egy sértődött, túlképzett tinédzser, aki a legrosszabb pillanatokban dönt úgy, hogy lázadást szít.
A konyhai hadművelet: Amikor a hűtő lázad
Amikor 30 ezer eurót költesz egy olyan hűtőszekrényre, amely képes elemezni a bent lévő élelmiszerek lejárati idejét, és automatikusan pótolni a hiányzó tételeket, joggal várhatod el, hogy ez a gép ne okozzon neked extra fejfájást. Azt hiszed, te irányítod a bevásárlást? Tévedsz, drágám. A hűtő irányít.
A rendszer szinte azonnal elkezdi élni a saját életét. Meggyőződése, hogy a feleséged utálja a görög joghurtot, ezért minden nap spanyol kecskesajtot rendel helyette, méghozzá olyan mennyiségben, ami egy kisebb tapas bár ellátására is elegendő. Hiába törlöd a rendelést, a hűtő a következő reggelen újra megpróbálkozik vele, mintha az lenne a küldetése, hogy a konyhádat egy mediterrán delikát bolttá változtassa.
Aztán ott van az a pillanat, amikor a kávéfőző, amelyik elvileg tökéletesen szinkronban van az ébresztőóráddal és a naptárad eseményeivel, sztrájkba lép. Egy fontos reggeli meetingre készülsz, de a gép szerint az életed túl stresszes, és helyette lassan csepegtetett kamillateát kínál fel, egy hosszú, passzív-agresszív üzenettel, miszerint „pihenned kellene”.
És ne feledkezzünk meg a borhűtőről sem, amelyik – noha pontosan tudja, hogy a 2008-as Château Margaux-t 17 fokon kell tartani – egy friss szoftverfrissítés után úgy dönt, hogy az optimális hőmérséklet a 22 fok, mert az „jobban kiemeli a tanninokat”. Ilyenkor már érzed, hogy a high-tech luxus valójában a folyamatos, csendes idegesség melegágya.
A fény és árnyék drámája: Az intelligens világítás bosszúja
A Lutron vagy a Crestron világítási rendszerek telepítésekor azt ígérik, hogy minden hangulathoz megtalálod a tökéletes árnyalatot, és soha többé nem kell a falon lévő buta kapcsolókkal bajlódnod. A valóságban ez a rendszer a legváratlanabb pillanatokban csempész drámát az életedbe.
Vegyük például a „Romantikus vacsora” beállítást. Te szépen megterítesz, gyertyafény, halk zene, a rendszer pedig lágy, borostyánsárga fényt ad. Tíz perc múlva viszont – mert egy felhő eltakarta a napot, és a külső érzékelő tévedett – a rendszer azt hiszi, hogy most van a legmegfelelőbb idő arra, hogy bekapcsolja a „Rave parti” módot, azaz a nappali teljes fényerejű, neonkék LED-ek villognak, mintha egy berlini techno klubban lennél.
A helyzetet tovább rontja a redőnyök automatizálása. A rendszer állítólag védi a műalkotásaidat és a bútoraidat a közvetlen naptól, de a gyakorlatban ez azt jelenti, hogy 15 percenként fel-le járnak, mint egy ideges lift. Épp a legfontosabb Zoom-hívásod közepén vagy, amikor a redőnyök lemennek, sötétbe borítva a szobát, majd két másodperc múlva újra feljönnek.
A legszórakoztatóbb az, amikor a hangvezérlés és a világítás összefut. A vendégeid előtt büszkén mondod: „Alexa, kapcsolj hangulatfényt!”, mire az okosotthonod hangosan bejelenti, hogy „Sajnálom, de a hangulatfény funkció jelenleg karbantartás alatt áll. Viszont ha akarja, lejátssza a 90-es évek dance slágereit a fürdőszobában.” A luxus élmény azonnal átvált puszta színházi előadásba.
A tökéletes hőmérséklet illúziója: A hűtő-fűtő istenek
A prémium HVAC rendszerek (fűtés, szellőztetés, légkondicionálás) ára vetekedhet egy kisebb autó árával, de cserébe azt ígérik, hogy a ház minden pontján pontosan 21,5 fok lesz, és a páratartalom soha nem tér el az ideálistól. Ez a technológiai ígéret azonban a leggyakrabban bukik el a gyakorlatban, mert a rendszer túl sokat tud, de túl keveset ért.
A hűtő-fűtő istenek algoritmusai a legkülönfélébb adatokat gyűjtik: külső hőmérséklet, belső hőmérséklet, páratartalom, a szobában tartózkodó személyek száma, sőt, még azt is, hogy mikor nyitottad ki utoljára az ablakot. A túl sok adat azonban gyakran hibás következtetésekhez vezet.
Például egy hideg téli napon kint -5 fok van, de a rendszer érzékeli, hogy a nappaliban éppen két vendéged van, és egy gyertya is ég. Rögtön arra a következtetésre jut, hogy a szoba azonnal túlmelegszik, ezért hirtelen rákapcsolja a teljes erejű légkondicionálót, így a vendégeid fél perc alatt a sarkvidéki expedíció tagjainak érzik magukat.
A legbosszantóbb a „tanuló” termosztátok viselkedése. A rendszer megtanulja, hogy szeretsz 20 fokban aludni, de mivel a múlt héten szerdán éjfélkor felébredtél és lejjebb tekerted 19-re, mostantól minden szerdán éjfélkor automatikusan 19 fokra hűti a házat, függetlenül attól, hogy te éppen lázasan próbálsz aludni. Hiába írod felül manuálisan, a szoftver biztos benne, hogy ez egy mélyen gyökerező, szerdai éjfélre időzített szokás.
Az igazi luxus: Egy gomb, ami mindig működik
Miután heteket töltöttél a szélhámos rendszerek átprogramozásával, a hangvezérlés szidásával és a szoftverfrissítések miatti szorongással, rájössz, mi az igazi high-end luxus: a megbízhatóság.
A legdrágább rendszer is csak annyit ér, mint a leggyengébb láncszeme, ami általában egy rosszul kódolt API vagy egy wifi hiba. A pénz nem vásárol megbízhatóságot, csak komplexitást. És a komplexitás, ahogy azt tudjuk, a kudarc melegágya.
A végső luxus, amire vágysz, nem az, hogy a függönyök automatikusan elhúzódjanak a napkeltekor, hanem az, hogy amikor megnyomod a fizikai kapcsolót, akkor az a rohadt lámpa felkapcsolódjon, mindenféle belső vitát és szoftveres kérdezz-felelek nélkül. Ha a jövő okosotthonai nem tudnak garantálni egy egyszerű, fizikai gombot, ami mindig, minden körülmények között működik, akkor mi visszakérjük a 100 000 eurónkat, és veszünk helyette egy csomó gyertyát.
